úgy alakult az életünk, hogy mialatt 3. gyermekünket hordtam a szívem alatt, költöztünk, lakásfelújítottunk és rengeteget pakoltunk, rakodtunk, szortíroztunk és rámoltunk.
szerencsére a baba nagyon jól bírta a kiképzést az utolsó hetekben is, mint a fülledt, meleg időben való hajlongás, csomagolás, négykézlábazás...
aztán egy kellemes, augusztusi napon döntött.
én még próbáltam brutál dózisú magneziummal, kupica pálinkával, meditálással és fekvéssel visszatartani, hiszen a beépített ikes gardróbszekrényünk még nem állt készen egy újszülött fogadására, de ő fittyet hányt rá, és jött.

először kedvesen jöttek a 10 perces összehúzódások, időt hagyva a kórházi bőrönd bepakolására, pizzarendelésre, gyerekekkel játszásra, de az esti altatódalokat már brutál 10 percesek között daloltam, néha szünetet hagyva... mintha értelmeznék...

amikor rendeződtek a 10 percesek, egyből 5, majd 3 percesre rövidültek, ezért a korábbi, 50 perces szülésből kiindulva, szélsebesen indultunk a szomszéd dombra kedvenc szülésznőmért, nehogy megszüljek a félkész szekrény mellett... hiszen még ajtaja sem volt!

útközben kétszer is eltévedtünk, majd sikerült egy olyan rázós terepre tévednünk, hogy azt hittem, beszülök a kocsiba! 
(ha az önkormányzat kátyútlanítási és útépítési osztályvezetője olvas esetleg unatkozva, munkaidőben, ajánlom figyelmébe a jutas utcát!)

a szülésznő kosarában ott lapult a hűtött pezsgő, mert mi voltunk a 2500. és egyben utolsó szülése. nem utolsó sorban 37 éve pontosan ugyanolyan helyzetben volt, mint én, ha értitek, mire gondolok.
az ügyeletes doki, egy élmény volt! az én orvosom, éppen aznap ESTE jött haza a nyaralásból, így volt lehetőségem egy ilyen bejegyzésre sarkalló karakterrel TESTKÖZELBŐL megismerkednem!

szerintem az történhetett, hogy mivel a nyári időszakban a legtöbb orvos nyaralt, ezért a kórház kénytelen volt az utcából behívni egy hentest (vagy urológus-andrológust).
nem panaszkodhatom, a szülés gyakorlatilag 1,5 óra alatt lezajlott. csend volt és béke, és nagylevegő-beszív-kifúj, és találgatások, hogy ez a meglepi baba milyen nemű... az én édes szülésznőm, pedig csak akkor engedte a közelembe a böllért, amikor nagyon muszáj volt.
mikor a kis rozmaringocska megszületett, a papája boldogan, sírva nézett rám: KISLÁNY!!
a szülésznő, aki fiút saccolt, könnyes szemmel konstatálta, hogy lány, én bőgtem, hogy jajjdejóhogykintvan lány, a szülőszobában szorgoskodó másik két kollegina is meghatódva nézegették, törölgették, hogy deszépkislány!
a hentes bácsi meg nézte a mi gyönyörű, pufók kislányunkat, mint egy rágót a földön...
...
az aranykezű orvost, egyébként kétszer kértem meg, hogy legyen olyan kedves, és távolodjon a popómtól, de nagyon úgy tűnt, hogy mindenképpen meg szeretné találni a prosztatámat.
hát nem lett meg.

cserébe varrogatott rajtam egy kicsit.... szuper volt! mikor hetvenedszerre mondta el az öltések között, hogy csakkétöltésnehúzzaelafenekét, arra gondoltam, kiveszem a kezéből a kis bőrvarró tűjét, letaszítom az ágyra, és miközben a homlokára varrom a herezacsiját, lágyan duruzsolom, hogy  csakkétöltésnehúzzaelafenekét...
de nem tettem. kulturáltan viselkedtem.

cserében, a hajnali csöndben (már) koccintottunk a szülésznővel, és mikor a hitvesem hazatért, mi szépen csendben elcsettegettük az üveggel... már nem voltam terhes, még nem is szoptattam, ki tudja, mikor lesz erre újra lehetőségem!?
reggel kávéval ébresztett ez a drága asszony.

a férjem szerint mintaszülés volt, hát nem mondom, hogy nem éreztem élveztem. de igen! ilyen szülésznővel?
hát mit csinálok legközelebb nélküle?

a nővérem miért korszakának aranymondata az "ez, kérlek szépen, ez mi ez?" volt, az enyém, amikor egy idegen nénitől megkérdeztem az utcán a táskájára mutatva, hogy ebben mi van?!
(amúgy ezt ma is sokszor megkérdezném, csak már nem vagyok olyan belevaló, mint 2-3 évesen...)

lajos bácsi miért korszaka aranykorát éli.
az "az a valami ott, mi?" és hasonlók, még szórakoztatóak, ám a napokban elérkeztünk az ugyanaztakérdést15szörteszemfel-korszakba.
pl:
-az a tábla mi?
-behajtani tilos.
-az a tábla mi?
-behajtani tilos.
-az a tábla mi?
-behajtani tilos.
-az a tábla mi?
-behajtani tilos.
-az a tábla mi?
-behajtani tilos.
-az a tábla mi?
-nem tudom. szerinted mi?
-nem tudom, mami, mondd meg!
-...

a kommunikáció egészen idáig eljutott:
-képzeld, mami, hogy a... hogy a... hogy a..., képzeld, hogy a..., hogy a... Mami, mit akarok mondani??
-??????????????????????????????????????????????

illetve:
-Mami, mire gondolok?

na.
ez az igazi PHD!

viszont, ha találékonynak kell lennie, nem engem kérdez:
- kisfiam, kérlek ne fogdosd magad!
- Mami! nem fogdosom, vizsgálom magam!

volt egy nap, amikor azt mondtam a gyerekeimnek, ez már nem elviselhető.

nagyon élvezem a babázást, valójában mindig erre készültem, és igyekszem minden pillanatát magamba szívni és kiélvezni, és sajnos a riogatóknak el kell mondanom, nagyon élvezem az egyik pici, másik kicsi felállást, és nincs olyan érzésem, mintha egy hosszú pelenkázás lenne az életünk, és ha nem alszom éjszaka, alszom velük délután, és még a férjem is rengeteget segít, szóval minden szuper, és csak ajánlani tudom.

iskolai találkozót szervezett egy régi iskolatárs, és nagyon hezitáltunk, elmenjünk-e. nem akartam az uramra hagyni az esti vacsifürdésfekvés fitnesst, és egyáltalán, tök béna otthagyni egy 7.5 hónapost egy üveg anyatejjel, mell nélkül...

volt egy nap, amikor azt mondtam a gyerekeimnek, ez már nem elviselhető.

ritkán van ilyen, ha háromszor előfordult eddig, de megtörtént.

szereóban nyávogtak reggel óta, és ha skolasztika barátnőmék nem töltik velünk a délelőttöt (folyton a másodikra agitálom, de az élő kampány félek, a visszájára sült el), én is rettenet vinnyogásba kezdtem volna.
sb már áll, és a karmait körmeit a vádlim finom bőrébe mélyesztve kapaszkodott föl, persze közben vernyákolt, tán maga sem tudja miért, amire 2 éves bátyja is rázendített. bár ő már másfél éve biztosan áll, most, hogy ő se maradjon le semmiről, bekapcsolódott a vonyításba, és valamiért a fenekemet használta kapaszkodásra, de nem a kiálló, hanem a baálló részt, azaz BELENYÚLT A SEGGEMBE, persze vonyítva, amire elhagyta ajkaimat az imént említett mintaanyai mondat:

- GYEREKEK, ez már nem elviselhető.

(erre pár másodpercre eltávolodtak a karmok és a kúpok a környékemről, csend volt, de nyugi, 7 másodperc után már folytatták, még most is megfájdul a fejem, ha erre gondolok...)

nos, ekkor érett meg bennem az elhatározás, hogy igen, elmegyek abba a buliba, és igen, egy üveg tejjel, mell nélkül alszik el mindenki...


már az meglepett, hogy élveztem a HÉVezést! a batthiány téren, szinte szökdécseltem! irigyeltem a földön, nagy csomagokkal várakozó, ücsörgő kamaszokat, röhögtem, az őket megbámulókon, mint a régi szép időkben.
(kicsit szégyelltem magam, mekkora égő így élvezni, budapestet!)
aztán, amikor megláttam, hogy az ellenkező irányből egy új metró jön, totál lehidaltam, hogy milyen király szerelvényekkel tesztelik a rendszert! amikor a mi oldalunkon is új metró jött, ledöbbentem, hogy jé, már új kocsik járnak! és titokban, még a HÉVezésnél is jobban örültem neki!
amikor bemondták, hogy szélkálmántér, majdnem leszálltam, hogy ez hova a csöcsbe visz, és könnyek szöktek a szemembe, hogy már nincs a dijngdojng és bácsihang (aki meggyőződésem, hogy azt mondta kossuth TÉRD és batthiány TÉRD), de kautzki armand azért maradhat!

a buli már felejtősebb volt (6ból 2 embert ismertem meg, de persze segítséggel), de hogy egy kicsit kizökkentem, az nagyon jól esett.

köszönet érte a hitvesemnek és a bkvnak (amit persze már nem így hívnak)!

hát szervusztok, drága bumbikáim, és legkedvesebb névtelen olvasó, ki sok héttel ezelőtt kétségbeesésedben megfenyegettél, hogy elhagysz, amiért nem írok.
hát itt vagyoooook!!!!

kellemes szerdai nap volt, október derekán, szülinapom előtt eggggyel.
úgy kezdődött, hogy a jósló fájásokat természetesen nem mutatta ki az a hú, de rühellem, mocsadék a ctg, ezért a doki mosolyogva hazaküldött, mert semmi jel nem utalt arra, hogy én aznap szülnék, ahogy állítottam, és vasárnapra beszéltük meg a következő randit.

erre elmentem zoknit venni az uramnak, és természetesen véletlenül betértem egy cipőboltba (dejhmánn), hogy értelmesen üssem el az időt, amíg értem jön a hitvesem.
erre a papucsok között rámjött a szülés.
ez volt az egyik dolog, amiről tudtam, hogy később vicces lesz, de akkor, fájás alatt fejemet hol műszőr, hogy műbőr csizmákon pihentetve annyira nem tudtam rajta röhögni.
azért nincs az a 10 perces fájás, ami eltántorítana a cipővásárlástól, ezért még két telefont is elszenvedtem, és úgy csináltam, mintha nem fájás közben kéne csacsognom, bár bevallom, a sorban állásnál átfutott az agyamon, hogy "takarodjatok innen, mert ideszülök!!!", de arcomra dermesztettem a mosolyomat és kivártam a soromat.

hazamentem, majd szépen vissza a kórházba, ahol a doki legnagyobb döbbenetére totál készen álltam a szülésre (majdnem 4 ujjnyi).
mondtam neki, hogy egy óra múlva mehet a dolgára, de nem hitt nekem.

délután negyed kettő.
bementem a szülőszobára, ahol a fájások sűrűsödtek, és az édes szülésznénim vizesborogatást tett a fejemre.
tudtam, hogy hamar meglesz a baba, de azt is, hogy az EDA (epidurális érzéstelenítő) jó cucc, ezért nagyon kértem.
a szülésznő kikészítette.
mondtam, érzem én, hogy nem kapom meg.
mondta, nyugi, de, már itt is a doki, hogy beadja.
mondta is a doki, nyugi, de a szomszéd néni kapja. (nem sajnáltam tőle NAGYON, mert hallottam, ahogy szül szegény.)

a doki kiment, beadta, én meg kiabáltam a szülésznéninek, hogy:
-ohohoooo, szülök!
-jajj, doktor úr, jöjjön gyorsan, szülünk!!!
-nem tudom visszatartani!!
-gyorsan a lábtartót!!!
-hagyjuk a lábtartót, szülünk nélküle!
-nem, kell a lábtartó!
-ááá, nem látok semmit!!! (az arcomra esett a hidegborogatás. tudtam, hogy a férjem röhög...)
-gyorsan, szereljük a lábtartót!
-nem kell a lábtartó!!!
-emeld fel a lábad a lábtartóba!!
-nem tudom, mert ferde!
-szereljük a lábtartót!
-itt a feje!!!
-nyomjál!
-most ne nyomjál!
-szereljük a lábtartót!
-védem a gátat, nem lesz gond!
-leszarom a gátat, vágjatok! nem tudom szétnyitni a lábam a lábtartótól!!!

délután kettő óra hat perc.
és már meg is született a gyönyörű kisbaba.
csak néztem, hogy milyen szép, pedig az újszülöttek rondák, Kolbinál is arra gondoltam, amikor megláttam, hogy ki ez az öreg papa...
aztán mondta az uram, hogy kislány (mert nem kérdeztük meg, hogy mi), amire elkezdtem örömömben bőgni. juhuuu!! Isten hozott Dagi néni!!!

aztán szépen elláttak, meg összevarrtak, ami nagyon jó érzés, kívánom minden szülészbácsinak, hogy próbálja ki, egyből meg fog változni a varrás protokollja, az tuti!
(félre a tréfát és minden iróniát, komolyan nagyon szeretem én ezt a kórhit. annak ellenére, hogy nem alternatív, azért van benne nagy labda a vajúdáshoz, meg zuhanyzó, és ha elég gyors vagy, lábtartó nélkül is szülhetsz! arra még nem jöttem rá, hol lehet cigizni, de ez most mondjuk nem is érint.)

aztán 3 remek nap a - ahogy az uram hívta a kórházat-, a Margaríta Szállóban. (ne röhögjetek, és halál komolyan van benne Szépségszalon! egy iszonyat lepukkant fodrászat 45-50 éves búrákkal (talán még nagyanyáink is ültek alatta), benne egy lepukkant csaj, de nem volt olyan öreg ám, mint a búrák, csak úgy nézett ki... meg is kérdeztem, megmosná-e a hajam, mert nem volt hajszárítóm. mondta, hogy bocsika, de sajnos tele van (egy néni 7 szál haját fésülgette a kihalt üzletben).)

később beszéltem a nénivel, aki benyelte az EDÁmat (velem korú fiatal csajszika):
-ááá, szóval te vagy az, aki megetted az EDÁmat.
-ááá, szóval te vagy az, aki miatt a doktorbácsink (velünk korú fiatal srácika) félbe hagyta a varrást.
(uh, szegény, az szarabb...)

és mondta, hallotta, hogy egy darabot kiabáltam.
-egyet??? és mit??
-hát, hogy ÁÚ.

váháháhá, hát milyen vicces, hogy lehet ilyet kiabálni???

szóval egyre nagyobb a pocakom és a szunyálási mutatóm, úgyhogy ne haragudjatok, hogy nem jelentkezem, de gondolok rátok, csak lusta vagyok, mint a dög...

ám ezen a hétvégén egy blogba való csemege született, úgyhogy nincs kifogás, jól ideírom.

szóval, mi olyan kolompos-gryllus-os család vagyunk, a többi gyerekegyüttestől már többször felmásztunk a falra, de nem akarok ilyen begyöpösödött tarisznyarákként élni, ezért végül is miért ne kapjon esélyt (legalább egyet) a többi sztár?!

pár éve rákattantunk az alma együttes szülinapom című számára, de akkor még vicces volt és nem volt kisgyerek a családban.
most, hogy van, már nem annyira önszántunkból hallgatjuk, hanem, mert kolbi élvezi, és nevet is közben, meg tudja mondani, hogy pom-pom-pom, és így ő is együtt énekel a többiekkel.
én meg a miteszikababa c. számukon röhögök nagyokat, ezért azt meg kolbi kénytelen hallgatni.

ahogy a nagymamám mondaná: elég az hozzá, hétvégén alma együttes koncertezett a közelben, mondtam kolbesznak, buli van, ott a helyünk!
oda is mentünk az öcsém és hivese társaságában (ki nem hagytak volna egy ilyen ígéretes programot!), még a fenyegető esőfelhőktől sem ijedtünk meg, mert nem vagyunk táposok, és az ingyen alma koncert nem tréfadolog!

és akkor a srácok a húrok közé csaptak.
először azt a köcsög az aranyos Bogyó és Babócát nyomták, tombolt is a népség rendesen!
mi megállapítottuk, hogy kicsit Ákosra emlékeztet a csávó hangja és stílusa is, amikor "arany virágszálaimnak" hívogatott bennünket (az öcsémet is, aki meglehetősen szőrös és leginkább Bud Spencer fiatalkori valójához hasonlít, nem pedig egy arany virágszálhoz, de mindegy). el is képzeltük, hogy a sok 1-6 közötti gyerek hitleresre fésült mini Ákosként, Ákosos pólóban skandálja, hogy "ma van a szülinapom-pom-pom-pom-pororom-pom".
amikor az arany virágszálaim-szekszi barikáim titulust is megkaptuk, egy picit földbe gyökerezett a lábam, és bazedovossá dülledt a szemem, valamint beindult a vigyázz pedofil! riasztóm, és innentől még jobban szemmel tartottam 15 hónapos szekszi bari fiamat, és közel 30 éves szőrös, szekszi bari öcsémet is...

és akkor eleredt az eső.
már kb. fél órája ment a koncert és a kopasz Ákos imitátor csávónak sikerült 4 db nótát elénekelnie, learanyvirágszálazni, és leszekszizni, és bevallom, kellően fölcseszni, amikor a szakadó esődben kiselőadást tartott a Kodály-módszerról, annak elterjedéséről, majd elénekelte ugyanezt.

én úgy éreztem: ne pofázz, hanem énekelj, köcsög, legalább buli legyen elázni, de nem.
szilikon mellekről kezdett beszélni, fogalmam sincs miért, és Dodó macinak ehhez mi köze?! meg olyan, hogy is mondjam, furcsa ez egy gyerekzenész szájába. (mármint miattam annyi szilikon mellet vesz a szájába, amennyit tud, de ne velem, könyörgöm!)

szerencsére este Ricse koncert volt ugyanott, úgyhogy Nagy Ferenc bácsival öblíthettük le ezt a traumát, és Kolbi vén rockerként, felhajtott ujjú farmerdzsekiben és gumicsizmában (sziget feeling) tombolt a nyakamban, tapsolt és kiabált, és csak azért kellett hazamennünk, mert a közel 30 éves öcsémnek pisilnie kellett!

hétvégi nyaralás a családommal, testvéreimmel, azok hozzátartozóival, szüleimmel, plusz egy baráttal: 1db
medencék száma: 3 db
engedély a kismamának, hogy belemehet a medencébe doktorbácsitól és környezettől: 0 db
hőmérséklet Celsius fokban: átlag 40 db
profi masszázságyak: 2 db
engedély a kismamának, hogy legalább megmaszathatja magát: 0 db
koktélok száma: cca. 10 db
node! alkoholos koktélok száma: 100 db 1 db
olimpiai megnyitó: 1 db
röhögés: 2 db
agyhúgykőkapás formaegyhangtól: 1 db
napi átlag röhögés urammal, tésurammal és a többiekkel: megszámlálhatatlan
röplabdázás: 1 db
veszélyérzet: 1 db
labda visszapasszolása: sok db (több, mint a bátyáimnak együtt!!!)
fogzó kisgyerek: 1 db
brutálmód kicsípett popi: 1 db
sógornő, akinél volt neogranormon: 1 db
kisgyermeknél jelentkező szapora és híg széklet: 1 db
kisgyermek által összefosott területek a panzióban: 3 db (= 1 udvar, 1 medence mellett, 1 szobában, padlószőnyegre)
unokaöcsém mindenki által jól hallható kérdése arra vonatkozóan, hogy odafosott-e kolbi a medence partjára: 1 db
nemleges válaszom: 1 db
hazudás pedagógus, anya és nagynéni létemre: 1 db
kisgyermek napszúrás: 1 db
átordított napok száma a panzióban: 1,5 db
vírusos bélfertőzés, amiről később kiderül, hogy szalmonella: 1 db
véres széklet: 3 db
szívroham: 2 db (mert egy véres kakiról nem tudtam)
cuki amimami doktornéni látogatása: 2 db
ordenáre ordítás gyógyszerbeszedés miatt, mire anyuka rájött a csízióra: 3 db
láz: 3 db
kakilás közben sírva nyakamba kapaszkodó gyerek: 1 db
síró anyuka látványa: 1 db
éjszaka alvással töltött órák száma: 1-3 db
megnyugtató apuka látványa, aki betegen azzal vigasztalja anyukát hajnal 3kor, hogy: "add ide, elég neked egy gyereket cipelned!": 1 db
2 órán át bőgő gyerek: 1 db
bőgő anyuka: 1 db
elmaradt következő hétvégi nyaralás Kővágóörsön, amit már nagyon vártunk és ki is volt fizetve, és 2 db család alakította hozzánk az életét: 1 db
péntekre jókedvű, vicces kisfiú, aki már azt sem akarja, hogy átpelenkázzák, mert a játékok körül rengeteg dolga van: 1 db

 minden másra ott a master card!

kicsi kolbászka gyakran simogatja és puszilgatja a pocakomat, tudja, hogy ott a testvére (aki 24. hetes most), néha a cicimet is, amitől titokban fojtogatni kezd a gyanú, hogy azt hiszi, 3 testvére lesz... de amíg a doki nem megy rá ultrahanggal a mellemre, béke van!

szóval kolbika májusban 1 éves lett, és amellett, hogy hihetetlen gyorsan szállt el ez az év, és minden tök jó, és jobb, mint hittem, azért van, amit nem gondoltam volna:

- bár nem élvezetes, de lehet úgy wc-zni, hogy valaki ül/üvölt/mosolyog az ölemben
- a gyerekek menet közben is tudnak kakilni
- kolbi kakilás/erőlködés közben képes mosolyogni és kacsintani rám egyszerre
- az akarat kortól független
- a gyerekjátékok tényleg nem érdeklik a gyerekeket. edények, palackok, miegymás annál inkább
- tök jó poén belekakilni a kádba és kakival játszani (amíg az ember anyja nem veszi észre, és kezdi nézni, hogy hogy került a kádba túró rudi, majd döbbenten észleli a valóságot)
- a locsolás és a kertben tevékenykedés a legjobb foglalatosság - szerinte
- kacsintással mindent el lehet érni
- a homok szórva jó
- azt hitte, hogy nem vettem észre, hogy beleharapott a kedvenc szandálomba

és még sorolhatnám, de semmi nem jut az eszembe, nagyon meleg van, és erre ennem kell egy kevéske (...) dinnyét.

nem vagyok bosszúálló típus, de van, ami vért kiállt!

például, amikor sok-sok éve, a kicsi sógoraim-sógornőim feltették LegidősebbdemárFelnőttNővérüknek a kérdést, hogy hogy lesz a kisbaba?
erre ez a szemét azt válaszolta, hogy nem tudja, kérdezzenek meg engem.
és nem sokkal később A HÉVEN Tonhal megkérdezte tőle, mit jelent az, hogy szűz, mire ez azt válaszolta, azt sem tudja, kérdezzen meg engem.
(- mi az, hogy szűz?
- érintetlen-, feleltem ellentmondást nem tűrően.
- tényleg? akkor ha megnyalom a fagyit, akkor az már nem szűz? - kérdezte kacér arccal a kis 7 éves...)

nos. mivel traumaként éltem meg a HÉVEN elhangzottakat, bosszút kezdtem forralni....
múltak az évek és egyre több gyerek született a családban...

mikor az egyik családi összejövetel közben, pár rokonom társaságában a saját gyerekemet pelenkáztam, M (7) fölöttünk görnyedt, hogy legálisan skubizhassa Kolbi kukiját.
nőcisen rámnézett és jól érthetően megkérdezte:
- te, ez hogy van, hogy a fiúk tudják külön (?) mozgatni a kukijukat?
- te - válaszoltam, mert éreztem, hogy hosszú-hosszú évek után eljött az én időm-,  fogalmam sincs, de szaladj ki LegidősebbdemárFelnőttNővérhez az étkezőbe (aki kb. 22 emberrel együtt ücsörög és emészt), és kérdezd meg tőle!

M kiszaladt és feltette a férdést.
Egy elfojtott sikolyt hallottam, és többiek (elismerő) kárörömét.

- Háát, izé. Tudod, az olyan, mint az ujjuk...

(???)

(a történet hétfőn íródott, de logisztikai okok miatt csak ma kerül az oldalra. a szerk.)

tudom, hogy most többen a szívetekhez kaptok, hogy naaa neeee, hát tényleg betartotta a szavát, és tényleg nem kell újabb 3 kínkeserves hónapot várni, hogy sorait olvassuk! ez több, mint sok, annyi esemény van már ezen a héten! és lássuk be, hétfő lévén ez igaz.
igen, ki szeretném használni blogom közszolgálati vénáját, de nem, nem snitt/sitt/smink pálról szeretnék írni, hanem valami sokkal, de sokkal izgatóbbról.
az ánuszfehérítésről.

nos.
egyik legkedvesebb (internetes) újságomban, bizonyos éva magazinban bukkantam erre a csodára.
először, azt hittem, komoly, de érzem én ám a gúnyt a sorokban, de sokkot kaptam.

persze azért utánakerestem, és TÉNYLEG LÉTEZIK.
pofám leszakad!
nem akarom senki problémáit lekicsinyelni, de milyen élete lehet annak, akinek a legnagyobb problémája az, hogy nem fehér az ánusza?!
-jujj, de jó, ki lehet fehéríteniiii???? már tök kivoltam a színétől!!! akkor azt kérek aputól kariraaaa!
vagy hogy???

igen, meglehetősen idegenkedem a témától. nem, mintha tökéletesen elégedett lennék a testemmel, de mind a boldogságomnak, mint a családi költségvetésnek jobb, ha örülök annak, hogy egyáltalán van luk a popómon, akármilyen színben is tündököl.

nem utolsó, hogy a szülés kapcsán már említettem, hogy az enyém szarany. (bár bevallom, szívesen lemondanék erről a gazdagságról.)
és...elképzelni sem merem, hogyan hipózzák ki...

azt viszont el bírom képzelni, milyen lehet, amikor kifehérített szaranyérrel felfekszik a delikvens a szülőágyra, a szülésznő meg azt hiszi fenekébe rejtett hófehér fréziával kedveskedik neki a kismama! :D

Farsang volt, és az nekem mindig jó. És még történet is van. Egyik évben az volt az álmom, hogy mindenki öltözzön Máté Péternek, és egy farsangi bulin ezt közel 20an meg is valósítottuk!

Idén meg jól kitaláltuk, hogy táncdalfesztiváli hangulatban szervezzünk maszkabált - egy barátunknál. És hihhhhetetlenül jól esett, hogy mindenki komolyan vette, és ezek a drága, 45 fölötti családos, meglett, felnőtt, felelősségteljes, komoly, tiszteletreméltó emberek olyan beszarás vicces műsort lejtettek, hogyha 9 hónapos várandós lennék, tuti odaszültem volna a röhögéstől.

Mi nem voltunk annyira viccesek, leszámítva az uramat, aki Derriknek öltözött műanyag táskákkal a szeme alatt, és -akkor- 9 hónapos fargyümölcsünket, aki meg Hosszabítós Pistabácsinak, (aki a falu fűnyíró és kukakihúzógató emberkéje, állandó jelzőit még Petőfi is megirígyelné) és kapott kötött sapit bojttal a tetején, meg pufi mellényt csíkos pólóval és kockás inggel, trenyát és bajszot. Nagyon viccesek voltak.

Mindenki nagyon vicces volt. A legviccesebb a finn dizőz dalát éneklő házigazda, és énekére táncoló és tátogó felesége volt, akinek tolldíszeire először azt hittük, indián.
Meg az a totál Mary Zsuzsinak öltözött, jutúbos felvételt bemagolt 4 gyerekes anyuka, aki eszelősen rázta a virgácsait magassarkúban, amiben vagy nem tudott járni, vagy kakilnia kellett nagyon, vagy bekakilt. A csúnya fiúk meg folyton benéztek, meg befotóztak a szoknyája alá, és ének közben néha eszébe jutott, hogy is táncolt Mary Zsuzsanna, ami a hordhatatlan magassarkúban még viccesebb volt. Az ő férje Gedeon Bácsit énekelte, de tök úgy nézett ki, mint Tóni bá, a tanácselnök Vásárosnaményból, barkóval meg harcsabajusszal, a szöveghez annyi köze volt, mint a párthoz, úgyhogy visított mindenki a röhögéstől, és tiszta erőből súgtunk.
További legkirályabb volt még kicsiny falunk szelíd és visszahúzódó óvónője (ez nem én vagyok), aki a falu hajléktalanjának öltözött és a Mr. Alkoholt énekelte egymilliárdszor szebb hangon, mint Koncz Zsuzsanna (egyébként, mikor hazamentem az utóbb említett két hölgy éppen az ordította a mikrofonba, hogy ők nem apácák. Tényleg nem.)
Volt egy Szörényi Levente imitátor, akinek kilétére a paróka, a gitár és a szemüveg ellenére azért nem jöttünk rá, mert 2 méteres, így legközelebb térden csúszva lesz kénytelen bejönni, és nem lesz kérdése senkinek. És egy Táncoló Fekete Lakkcipők Man, síszerkóban és zöld gumicsizmában.

Nagyon fáj a szívem, nem láthattam, hanem csak a krónikásoktól tudom, hogy:
Az este/éjszaka végére kicsiny falunk szelíd és visszahúzódó óvónője háton kúszva araszolt és brékelt keresztbe a szobán.
Az éneklők alá feküdt és fotózott, mint Kovi.
Mary Zsuzsanna imitátora hasra vágódott (...aú...) és brékelt.
A 2 40 alatti berakott egy számot véletlenül, de rájöttek, hogy nem azt akarták, hiszen nem is ismerték, mire a többi, táncdalfesztiválon nevelkedett üvöltve kezdte énekelni, hogy jeee, ez az egyik kedvencem :D